Mohos Réka

Közép- és felsővezetői kiválasztás specialista és HR tanácsadó

Mohos_Reka

A HR területre való elhivatottságom már a gyakornoki időszakomban kezdődött. Magyarország egyik vezető HR szolgáltatójánál dolgoztam gyakornokként, ahol lehetőségem volt betekintést nyerni az emberi erőforrás menedzsmentbe. Itt széleskörű feladataim voltak, a jelöltek felkutatásától és megszólításától kezdve a teljes toborzási folyamat lebonyolításáig. Fontos készségekre tettem szert, mint például az álláshirdetések készítése, a jelöltek kiválasztása és az interjúk lebonyolítása. Az itt töltött idő alatt megtanultam felismerni a legalkalmasabb jelölteket, emellett hatékonyan dolgoztam a jelöltállomány kiépítésén.

Jelenleg pszichológia szakos hallgató vagyok, a képzésen megszerzett tudást szívesen alkalmazom a munkám során, amely számos előnyt kínál. A pszichológia segít, hogy jobban megérthessük az emberek viselkedését és motivációit, ezáltal pedig képesek vagyunk növelni a jelölt kiválasztásának pontosságát. Az egyetem mellett coaching képzést is elvégeztem, hogy az ügyfeleim saját erőforrásukra támaszkodva támogatást kaphassanak a személyes fejlődéshez.

Az eddig szerzett tapasztalataim és problémamegoldó képességem, valamint a szakmai ismereteim folyamatos fejlesztése mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy hatékony HR tanácsadóként tevékenykedjek. Kiemelt fontosságot tulajdonítok a jelöltekkel való hatékony kommunikációnak, mivel az ő elégedettségük éppoly lényeges, mint a megbízó partnereké. Nyitott vagyok az új lehetőségekre és kihívásokra, amelyek lehetővé teszik fejlődésemet szakmám során.

Kompetenciák

  • Vezetői keresés és kiválasztás – felső és középvezetés
  • HR tanácsadás
  • Személyes interjúk levezetése, ügyfélprezentáció, ügyfélkapcsolatok ápolása
  • Helyszíni toborzási megoldás – HR munkatársak képzése
  • Karrier coaching, önbrandépítés
  • Piaci térképezés, kutatás
  • Üzletfejlesztés

Szakterületek

  • Fogyasztási termékek (FMCG food, non-food)
  • Termelés (tömeg-, elektronikai, egyedi gépgyártás, automotive)

Elérhetőségek